| Albioni gyöngyszemek |
|
|
|
| Írta: Pearson Andrea |
| 2011. március 20. vasárnap, 17:32 |
|
Pearson Andrea, a Csocsodalom blog szerzője Angliában megélt tapasztalatait, környezettudatos hétköznapok érdekességeit osztja meg velünk. Bár nem beszéltünk össze, de vendégblogolásának első témája a legjobbkor érkezett, hiszen remekül összecseng az energiatudatossággal, melyről tegnap a Zöld háztartás rovatba írtam. Közel másfél évtizedet töltöttem Angliában, ahol gyakran találkoztam olyan előremutató vállalkozásokkal, melyek ilyen vagy olyan okok miatt hazánkban még csak elvétve vagy egyáltalán nem léteznek. No nem mintha brit-bűvölettől szenvednék – ebből ennyi idő alatt bárki kigyógyulna – de a jó kezdeményezéseket nagyon is érdemes lenne magyar viszonyokra átültetve itt is megvalósítani. Az energiatermelés kérdése az egész világon ismét fájóan aktuálissá vált, így vendég blog sorozatomat is egy ehhez a témához kapcsolódó beszámolóval szeretném kezdeni. Van már több, mint öt éve, hogy az egyik brit magazint lapozgatva egy hirdetésre lettem figyelmes. A Good Energy nevű energiaszolgáltató cég 100%-osan megújuló forrásból származó elektromosságot kínált a fogyasztóknak.
Rögtön megnéztem a honlapjukat, ahol találtam egy árkalkulátort is. A lakhelyünkön negyedévente jött a villanyszámla, és leolvasott vagy bediktált értékeket használtak, tehát a valós fogyasztásunk alapján lett kiállítva. Gyorsan beírtam az értékeket az online rendszerbe, ami kiszámolta, hogy mennyit fizettem volna a három hónap fogyasztásáért, ha náluk veszem az energiát. Havonta csak kb. 50 Pennyvel (150Ft) volt drágább a zöld energia!!! Míg a “nagy” energiatermelők még mindig azon vitatkoztak (mint most is), hogy hány év alatt állítják majd át a termelésük 10-20%-át szénégetésről, nukleáris energiatermelésről stb., addig ez a kis cég azonnali örömöt kínált. Természetesen azonnal felkeltette az érdeklődésemet. A Good Energy cég 1999-ben indult egy csapat lelkes szakértővel, akik hittek abban, hogy lehet környezetszennyezés nélkül is profitképesen villamos energiát előállítani és szolgáltatni. Persze ehhez sokféle akadállyal kellett megküzdeniük. Amerikában mondjuk csak úgy tudják elképzelni a szélenergia kiaknázását, hogy egy hatalmas területre raknak 500 turbinát, de európai keretek közt ez elképzelhetetlen lenne. Ilyen javaslatok nyilván azonnali tiltakozásba ütköznek, mind a konzervatívak, mind a természetvédők részéről. A Good Energy taktikája az energiatermelés teljes decentralizációja volt. Ma már közel 2000 turbinájuk van, szétszórva az országban. Leginkább mezőgazdasági területekre telepítik őket, általában egyesével, mert így kevesebb az ellenállás, hiszen nem rontja a városképet és nem csúfít kiemelt szépségű turizmusból élő területeket sem. A föld tulajdonosa a saját energiaigényét fedezi, majd a fennmaradó részt adja át a hálózatnak, tehát mindenki jól jár. A vállalat a költségeket is többféleképpen fedezi. Egyrészt kölcsönt vett fel a Co-operative Banktól, ami a legetikusabb bankok közé tartozik. Másrészt az újonnan kiadott részvényeket folyamatosan elérhetővé teszi a tenni akaró kisemberek számára. Kisebb összeggel is vásárolhat bárki részvényeket, tehát nem a gazdagabb üzleti rétegnek van fenntartva a lehetőség. A cég kezdettől fogva úgy hirdeti részvényeit, mint hosszú távú tudatos befektetést, hiszen ami profitot termelnek, azt folyamatosan fejlesztésre fordítják. Közben a részvények ára lassan, de biztosan növekedni látszik. Miután „felfedeztem” a Good Energy energiaszolgáltatót, először kicsit utánanéztem az interneten, hogy biztos ne valamilyen pénzcsapdába sétáljak bele, de mivel teljesen legitimnek tűnt a dolog, még aznap felhívtam őket és energiaszolgáltatót váltottam. A régi szolgáltatómat is fel kellett hívnom persze, és amikor rutinszerűen megkérdezték, hogy miért nem veszem igénybe továbbra is a szolgáltatásukat eléggé humorossá vált a beszélgetés. Nagyon próbált meggyőzni a call-centeres hölgy, hogy maradjak náluk, de mikor válaszaimmal végleg leestem az érvelős folyamatábrájukról, elkeseredésében csak ennyit tudott mondani: „De ha nem fizet továbbra is nekünk, akkor miből váltsunk át zöld energiákra?!” A Good Energy-vel maradtam egészen hazajövetelünkig, és mindvégig nagyon meg voltam elégedve velük. Közben örömmel láttam azt is, hogy a vállalkozás folyamatosan bővül, és egyre többen váltanak át megújuló energiaforrásokra. Ha nem is pontosan a Good Energy mintájára, de Magyarországon is elkelne egy kis konkurencia a nukleáris, illetve a szemét- és szalmaégető monopóliumok mellé. Pearson Andrea |