| Slow food - egészséges táplálkozás |
|
|
|
| 2011. november 18. péntek, 11:30 |
|
"Nem szabad engedni, hogy a fogyasztók elveszítsék a táplálkozási élvezethez való jogukat" - állítja Carlo Petrini, a Slow Food nevű mozgalom alapítója. A rohanó világ gasztronómiai trendjeinek negatív egészségügyi és környezetvédelmi hatásai ellen küzdő szervezet atyja a La Libre Belgique című belga lapban megjelent interjúban hangsúlyozta: tudatos fogyasztásra kell nevelni, amelyben a fogyasztók átgondoltan és aktívan vesznek részt az egészséges és ráérős táplálkozás kialakításában.
Külön hangoztatta a torinói szakember az étkezés élvezetének társadalmi, kulturális szerepét, amelynek szerinte szükségszerűen együtt kell járnia a környezetvédelmi tudatossággal.
A mozgalmát a gyorséttermek (fast food) hihetetlen mértékű terjedése miatt húsz évvel ezelőtt létrehozó Petrini egyebek mellett azért járt Belgiumban, hogy az európai uniós központi szerveknél lobbizzon mozgalmának törekvései mellett. Az interjúban bírálta az európai mezőgazdaság leépülését, és bűnös rendszernek nevezte a világ jelenlegi - szerinte főleg a haszonra épülő - élelmiszer-termelési irányait, amelyek súlyos környezetvédelmi következményekkel járnak. Úgy gondolom a slow food egy olyan szemléletmód, mely valaha nagymamáink idejében természetes volt, mert ők még nem rohantak sehova, és nem érezték úgy percről-percre, hogy lemaradnak valamiről. Ezért aztán ráérősen, nem kapkodva készítsünk egészséges, finom ebédeket, vacsorákat családunknak, barátainknak, csomagoljunk uzsonnát gyerekeinknek. Alakítsuk át a vásárlási szokásokat is, keressük meg azokat a beszerzési forrásokat, ahonnan az alapanyagok tekintetében is megbízható, lehetőleg hazai, térségi termékekhez jutunk. Szánjuk rá az időt és ne instant, mesterséges ízfokozókkal előállított, pár perc alatt az asztalra tehető ételt fogyasszunk, hanem átgondolt vásárlással tervezzünk előre, vagy alkalmazkodva az idény zöldség és gyümölcs kínálathoz abból főzzünk, ami éppen terem, piacon, termelőktől frissen megvásárolható. Jön a hétvége, remek alkalom arra, hogy az asztalra házias ízek kerüljenek, vonjuk be a családtagokat, barátokat is a közös főzésbe, így egyrészt hamarabb elkészül az étel, másrészt nagyon jót lehet beszélgetni közben :) |