Zöld catering

Hirdetés

Helyi termék magazin

Hirdetés

Emberiség.hu

Hirdetés

Holdfigyelő

CURRENT MOON

Mozdulj!

Hirdetés
Címlap Gondolkodó Mono-BLOG Natúr kosár Érd - bevásárló közösség
Natúr kosár Érd - bevásárló közösség PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Márton Anikó   
2011. szeptember 09. péntek, 11:14

Jó ideje készülök összefoglalni, megírni egy helyi, bevásárló közösség - nevezetesen az érdi, Natúr Kosár - alakulását, miért tartottam fontosnak, hogyan találtam meg a hasolóan gondolkodó és elhivatott szervező társaimat, hogyan találtuk meg a termelőket, honnan jöttek az első érdeklődők, és hogyan zajlik most már hatodik hete a termékek átadása-átvétele.

A Szatyor bevásárló közösség néhány alapítóját tavaly nyár végén ismertem meg, nagyon tetszett az, hogy közvetlenül a termelőt a fogyasztóval összekapcsolva megbízható, egészséges élelmiszerhez lehet jutni ezzel a bevásárlási formával. Néhány alkalommal vásároltam, ám gondolkodóba estem, hogy agglomerációban élő lakosként nem igazán tudatos és környezetbarát megoldás heti rendszerességgel "bejárni" a rendelésért, különösen, ha amúgy nincs arra dolgom. Mennyivel jobb lenne, ha helyi szinten szerveződne hasonló közösség, hiszen Érden és környékén is számtalan kistermelő, biogazda megtalálható.

Tavasszal jött a lehetőség a Szatyor Egyesület részéről - valószínűleg, mert a teremtő gondolat és a vonzás időnként kézen fogva járnak :) - hogy térségi, helyi csoportok alakulásával bővülhetne ez az önkéntes, vásárlói forma. A szervezők pár napos képzés, levelezés biztosításával segítették az érdeklődőket abban, hogyan jó és érdemes elindulni, mi a lényege és mik lehetnek a buktatók.

Áprilisban fogtam hozzá, elsősorban helyi szinten érdeklődtem kistermelők kilétéről, hol és hogyan találni rájuk. Jártam a helyi, nem igazán termelői, sokkal inkább viszonteladói piacon, ahol elsősorban nagybaniról beszerzett termék árusítással találkoztam, és néhány nénikével, bácsikával, akik az éppen kevéske felesleget hozták ki szezonálisan a piacra.

Időközben az interneten kutakodva kaptam néhány listát, ahol részben minősített biogazdák elérhetőségét találtam meg, részben pl. az Ökologika levelezőlistáról az első termelőt, akivel már ekkor levelezésbe kezdtünk, és hamarosan lehetőség is adódott meglátogatni és fantasztikus mézeket kóstolni a Buckaméhészetben Kápolnásnyéken.

Úgy hiszem számomra ekkor kezdett igazán fontossá válni, hogy megvalósuljon a helyi közösség, mivel olyan embereket ismertem meg Berta és Gyula személyében, olyan természetközeli világba és létbe csöppentem, mely sokkal többet jelentett számomra, mint egy puszta termelői kapcsolat. Idealistaként mindig is hittem abban, hogy a jó emberek összefogással jobbbá tudják tenni a világot, nem véletlenül kedvenc idézetem:

"Sose kételkedjünk benne, hogy egy gondolkodó, elkötelezett emberekből álló kis csoport meg tudja változtatni a világot. Valójában csak ők tudják megváltoztatni." - Margaret Mead

Úgy éreztem nemcsak önmagáért a tudatos vásárlásért, a megbízható élelmiszerforrásért, a helyi szintű, bizalomra épülő kapcsolatok miatt kell létrehozni ezt a közösséget, hanem azért is, mert a jelenlegi rohanó világban szüksége van az embereknek élményekre és ismeretekre. Ez utóbbi különösen gyermekeink számára fontos, hogy megmutathassuk hogyan és mitől működik az élővilág! Hogyan és milyen étel kerül az asztalunkra, miért fontos az idény jellegű ételek fogyasztása, hogyan válhat tényleg fenntarthatóvá a világ olyan kis lépésekkel is, amit egy helyi közösség megtehet és példaként, alternatív lehetőséget mutathat az elmúlt évek instant ételei és világa helyett.

Sokan szoktak rá a dobozolt ételekre és élményekre - egészen konkrétan a mirelit árura és a televízióra gondolok -, de sokan maradnak éhesek a szó eredeti és átvitt értelmében is valódi, igazi ízekre és élményekre ezek fogyasztása után.

A helyi,  közösségi forma tehát valójában sokkal több egy egyszerű, heti bevásárlásnál. Legnagyobb ereje azt hiszem a bizalomban van, hiszen a termelő hétről-hétre hozza a termékeket, ha gond van bármikor jelezhetjük és következő alkalommal cseréli azt, vagy hoz helyette mást, netán küldd kárpótlásként egy kis kóstolót :) A fogyasztó is bizalommal van a termékek iránt, igaz nincs rajtuk néha már-már átláthatatlan adathalmazként virító címke, vagy a vásárló számára ismeretlen tartalmat hordozó vonalkód, ám bármikor megkérdezhet minket, vagy a termelőt a termékről, és legfőképpen bármikor ellátogathat ezekbe a gazdaságokba, hogy közvetlen tapasztalatot szerezzen a gazdaságokról.

Következő lépések viszonylagos gyorsasággal követték egymást, a helyi Ökokör csoportom egyik tagját kerestem meg, akiben hasonló elszántságot és ambicíót véltem felfedezni, van-e kedve csatlakozni és a szervezésben, gazdák látogatásában résztvenni. Éva örömmel tartott velem, sőt maga is ismert, ajánlott a környékről termelőket. Ketten már jóval hatékonyabban haladtunk, jártunk Ráckevén egy fiatal biotermelőnél, valamint egy házi sertésfeldolgozónál, jártunk Tárnokon a Kőfejtőben gombatermesztőnél. Időközben a Termelőtől weboldalon is nézelődve találtunk rá a Tabajdi Horváth biofarmra, ahova a Szatyor egyik alapítójával közösen látogattunk el.

A látogatások célja mindig a személyes ismerkedés, hiszen a későbbiekben hétről-hétre ez szükséges a jó együttműködéshez, valamint annak megismerése is, hogy a gazda, kistermelő bio, organikus módon gazdálkodik, és akár állattartás, akár növénytermesztés a területe törekszik és fontosnak tartja a környezetbarát megoldásokat.

Ebben az időszakban jelentkezett a Szatyor közösségi oldalán Péter, aki érdeklődött érdi, helyi csoportról, vajon van-e már, ahol helyi szinten, organikus gazdálkodásból származó élelmiszer tud vásárolni. Örömmel írtam neki, hogy már folyik a szervezés és innentől kezdve újabb lelkes taggal bővült a csapat, sőt mondhatni itt lett kerek és teljes az összefogás, hiszen Péter ösztöndíjas, Dániában eltöltött fél éve alatt sokat tapasztalt az ottani fenntartható fogyasztással kapcsolatban és lelkesen kereste a hazai, hasonló módokat. Valamint, hogy ismét visszatérjek a vonzás gondolatkörre is, Peti blogját már legalább egy éve kísértem figyelemmel, hiszen Ő is elhivatott "zöld"-ként igyekszik tájékoztatást nyújtani olvasóinak a GreenR blogon. Úgyhogy számomra itt újabb bizonyosságot nyert, hogy jó úton haladunk!

A gazdák látogatása mellett fontos volt a heti átadás-átvétel helyszínének megtalálása is, ebben mondhatni Péter tette fel a pontot az i-re korábbi sikertelen hely-kereséseinkre, hiszen saját, családjukban éppen nem használt,  remek helyen lévő kis házukat ajánlotta fel.

Amikor már úgy gondoltuk van annyi termék-fajta (zöldségek, méz, tejtermékek, tisztítószerek), amelyre érdemes a konkrét rendeléseket felvenni gyakorlatilag baráti körben, emailben, közösségi oldalakon, Peti a saját blogján, jómagam itt az oldalon adtunk információt a lehetőségről, illetve kértük, hogy akiket érdekel részben email-ben vegyék fel velünk a kapcsolatot, részben adják tovább a jó hírt :) Elkészült a Natúr kosár blog oldala is, ahova szintén felkerültek a tudnivalók. Amíg a jelentkezőket vártuk a háttérben folyt az adminisztrációs munka, elkészítettük a rendeléshez szükséges táblázatot a termékekkel, árakkal, melyet később google dokumentumként lehet használni, és abba, közvetlenül online formában beírni személyesen, hogy ki mit rendel az adott héten.

Július végére sikerült összeállítani a termékkört, valamint a jelentkezők is voltak már annyian, hogy kiküldhettük az első rendelői listát. Az első héten 4-5 rendelőnk volt, remek hangulatban telt, mi is nagyon örültünk a jelentkezőknek, ők is nagyon örültek a lehetőségnek. A következő hetekben részben bővült a termékkínálat - és ez így van a mai napig is, mindig van új termék, ajánlanak újabb termelőt - és bővült a vásárlók köre is.

A hatodik átadás-átvétel zajlott ezen a héten, persze még mindig akad tanulnivaló, melyek főképp technikai jellegűek. Például: a táblázat jól és helyesen összesítsen, hogy a rendelési határidőt a vásárlók betartsák, és legfontosabb, hogy az adott átvételi napon el is jöjjenek érte, továbbá a google dokumentum se okozzon fejfájást az internet, vagy számítástechnikában kevésbé jártasaknak. De minden átmeneti nehézség ellenére hétről-hétre nagy élmény és sikeresen zajlik az a pár óra.

Remélhetőleg a vásárlói kör is tovább bővül, a termékek köre folyamatosan bővül, ettől a héttől már termelői bor is van, frissen őrölt bio tönköly és rozsliszt, natúr szappanok, jövő hétre várható a hidegen sajtolt napraforgó olaj. A szervezői munka nem állt meg, mindhárman lelkesen végezzük továbbra is, valójában talán sokan nem tudják, hogy mindezt ún.önkéntes formában, saját szabadidőben tesszük. Sokan gondolhatják, hogy jó-e ez nekünk, és miért csináljuk. Erre több válasz is van: egyrészt, aki valaha végzett önkéntes munkát az tudja, hogy valamiért tenni, egy jó ügy, jó cél érdekében tevékenykedni az sosem fáradtságos. Másrészt szinte minden esetben elmondható, hogy többet kap az adott tett során az ember, mint amit tesz. Emberi kapcsolatokat, örömteli pillanatokat, feltöltődést.

És nem utolsósorban elmondhatjuk, hogy hétről-hétre megtapasztaljuk azt a saját hasznot, hogy mi magunk is egészséges, tápanyagdús élelmiszerhez jutunk, megbízható forrásból tudunk vásárolni, és ehhez nem kell elmenjünk a piacra, vagy boltba.

Biztatok mindenkit, aki már elgondolkodott rajta, hogy hasonlót szervezne, keresse meg azt a 2-3 embert, akik kellő elhivatottsággal és elszántsággal bírnak és vélekednek erről az alternatív, bevásárlói módról, és kezdjék el megkeresni a helyi, környékbeli gazdákat, akik nagy-nagy örömmel és nyitottsággal fogadják a kezdeményezéseket. Hiszen mindenki jól jár, a gazdáknak megélhetést biztosít a heti rendelés, lerövidül a termékek utaztatása, ezáltal nem terheli mindenféle járulékos költség, kialakul egy bizalmi kapcsolat és egy erős összefogás is. Remek közösségi programokat lehet szervezni, egészséges ételeket vásárolni és hogy mennyire fér bele anyagilag ez a beszerzési forma egy család költségvetésébe, hamarosan egy írást szeretnék megosztani, amely éppen arra mutat remek bizonyosságot, hogy nem mindig az a drága, ami elsőre annak tűnik.

Márton Anikó

Natúr Kosár Érd bevásárló közösség

 

Kapcsolódó cikkek

Útilapu hálózat

Hirdetés

Offgrid - Mesefalu

Hirdetés

Helyi termék magazin előfizetés

Hirdetés

Hírlevél regisztráció


Hetente megjelenő hírlevél küldésre feliratkozás: környezetbarát életmód tippek, zöld háztartás, öko-dekor, filmek, programok



WWOOF

Hirdetés

Kulturális kreatívok

Hirdetés

Green site