A jóga végső célja visszanyerni kapcsolódásunkat a világegyetem egységéhez, a Tiszta Tudathoz.

A jóga filozófiája hét lépésben írja le ezt az utat.

Berecz Ági írásának bevezetőjét szeretném megosztani. Ági kundalini jóga foglalkozásokat tart, melyről nemrég írtam. A napokban küldött egy részletes anyagot arról, hogyan hat a tudatunkra a rendszeres jóga, milyen filozófiai tartalom bújik meg a jóga tudat mögött.

1. pont az ÉN: Kiindulópontként tegyük rendbe kapcsolatunkat önmagunkkal. Ez az önismeret útja, az önelfogadásé, önmegbecsülésé, amikor tisztába kerülünk saját értékeinkkel, erényeinkkel, túllépünk gyerekkorunkban berögzült limitáló hiedelmeinken, leküzdjük félelmeinket, ragaszkodásainkat, és egónk helyett magasabb rendű Énünknek adjuk át életünk irányítását. Mindezek révén ismeretlen érzelmi eredetű reakciók helyett valódi, tudatos válaszokat adhatunk a külvilág történéseire. Lelkünk fényének tisztulásával a körülöttünk lévő világ történései kezdik követni belső áramlásunkat.

 Induljunk el az önismeret útjának megannyi ösvénye közül azon, amelyben megbízunk, és ne térjünk le róla.

Tanuljunk magunkról, és alkalmazzuk a gyakorlatban mindazt, amit megtanultunk. Ne ijedjünk meg, ha életünk új, váratlan, esetleg ijesztő fordulatokat vesz, ha a régi struktúrák repedezni, töredezni kezdenek. A régi formának fel kell oldódniuk, hogy felszínre jöhessenek a valódi tartalmunknak jobban megfelelő új formák. Ebbe beletartozhat minden, ami már nem szolgál minket – élethelyzetek, kapcsolatok, házasságok, barátságok, munkahelyek. A jóga Patandzsali által rendszerbe szedett morális elvei segítenek ebben a folyamatban.

 2. pont a CSALÁD, LEGKÖZELEBBI BARÁTOK

Sokan sokféle életcéllal születtünk erre a világra. E célok megvalósításához először mindannyiunknak ugyanazon kell keresztül mennünk – hogy rend betegyük kapcsolatunkat szüleinkkel, testvéreinkkel, legközelebbi hozzátartozóinkkal. Hiszen minden ember, minden találkozás úgy került az életünkbe, hogy magunk vonzottuk oda. Szüleink, testvéreink a lehető legjobb közeget kínálják életfeladatunkhoz, és minden új párkapcsolat, barátság lehetőséget ad elakadásaink felismerésére, legyőzésére – még ha ez sokszor nem is tűnik a legkellemesebb feladatnak. Mégis, e blokkok feloldásán keresztül jutunk közelebb igazi természetünkhöz.

Vállaljuk a felelősséget életünk minden történéséért.

A legközelebbi emberek tükörképként hozzánk elénk mindazt, amellyel szembe kell(ene) néznünk. A „Ho'oponopono” ősi hawaii-i gyógymód, a megbocsátás művészete azt ajánlja, hogy saját magunkban keressük meg és oldjuk fel mindazt, amit nehezen tudunk elfogadni másokban.

Tudatosítsuk, hogy senki mást nem tudunk megváltoztatni, csak saját reakcióinkat azzal kapcsolatban, ami ér bennünket!

Tárgyilagosan nézve életünk körülményei mind semlegesek. Csupán az, ahogyan reagálunk rájuk, értelmezi őket „jó” vagy „rossz” eseményekként. Bocsássunk meg minden miket ért látszólagos sérelemért – és bocsássuk meg magunknak, ha mi okoztunk sérelmet másoknak. Kommunikáljunk szívtől szívhez, fejezzük ki saját szükségleteinket, érzelmeinket, és hallgassuk meg a másikat valódi figyelemmel. Az „Én itt vagyok Neked” gyakorlata Thich Nhat Hanh zen buddhista mester tanítása szerint a legtöbb, amit adhatunk a másik embernek.

 3.pont  A KÖZÖSSÉG, AMELYBEN ÉLEK

Amikor már közelebb kerültünk annak felismeréséhez, kik vagyunk és mi céllal érkeztünk ide, itt az ideje, hogy egyéni képességeinket, különleges belső gazdagságunkat, mellyel kivétel nélkül minden ember rendelkezik, kivetítsük a körülöttünk lévő közösségbe. A belső munka eredményeinek szétsugárzása ez. Akkor kezdődik, amint felismerjük hogy nem csupán a saját, de a körülöttünk lévők életét is jobbá tehetjük. Az ilyen, önmagát megvalósító, a közösségért tevő embert búcsúztatják utolsó útján őszinte szeretettel és tisztelettel ezekkel a szavakkal: „Nagy Ember volt!”.

Vegyük fel a kapcsolatot szomszédainkkal. Tegyünk jót egy idegennel! Forduljunk együttérzéssel minden emberhez, és gyakoroljuk a „mudhita”, az együttörülés képességét is!

Nézzük meg, mi az, amit szívesen teszünk, amiben jók vagyunk – és próbáljuk meg ezt valami olyanban kamatoztatni, amire szüksége van környezetünknek.

Sohase méricskéljük, mennyit adunk másoknak és mennyit kapunk vissza tőlük. Az önzetlen adás nem vár viszonzást, a cselekedet (szanszkrit nyelven „karma”) magában hordozza jutalmát. Ha ezt megértjük, máris láthatjuk, a másik tesz nekünk jót azzal, ha elfogadja amit adunk. De ne is „fojtsuk meg” gondoskodásunkkal a körülöttünk élőket - ne azért segítsünk, hogy ettől erősebbnek érezzük magunkat, hiszen az ilyen segítség a másikat a gyengeség, magatehetetlenség érzésével töltheti el. Fejezzük ki a másik felé, milyen belső szükségletünkből fakad, hogy támogatni szeretnénk őt.

Az írás folytatása a Kundalini jóga és meditáció oldalon folytatódik.