| Ars Naturae folyóirat bemutató |
|
|
|
| 2012. január 11. szerda, 06:37 |
|
A négyszázötven oldalt meghaladó kötet huszonkét szerző huszonhét írását és három különleges idézetgyűjteményt foglal magában. A jelen számban szintén neves magyar és külföldi szerzők tanulmányai, esszéi, előadásai olvashatók egy állandó (Környezetfilozófia és környezeti nevelés) és három változó (A modern tudomány határai, Gazdaság és társadalom, Pszichológia és pneumatológia) rovat szerint rendezve. A jelen összevont szám első, budapesti bemutatója 2012. január 12-én, 19 órakor lesz a Last Exit műhelyben (Budapest, V. ker. Váci utca 40. I/7. 23-as kapucsengő, térkép). Az Ars Naturæ nem elméleti folyóirat – legalábbis nem abban az értelemben, ahogy napjainkban a racionális absztrakciók vonalán felépített elméleteket értik. Miként előző kiadványban is kifejezésre jutott, az írások az ökológia elméleti és gyakorlati kérdéseit egyaránt érintik. Kritériumértékű, hogy szerzőik megvalósítható, gyakorlati szempontból alkalmazható szellemi alapelveket fogalmazzanak meg, melyek egyúttal élet- és természetfeletti perspektívákat nyújtanak a jelenkori ember számára. Igen elgondolkodtató és súlyos témákat feszeget a szerkesztői előszó:
Soha ennyi „izmus” és eszme nem kavargott a történelemben, s mintha soha ennyire szellemtelen, eszmék iránt közömbös emberiség nem élt volna. Tolerancia, egymás segítése, tisztelet és elfogadás, fejlődés, fenntarthatóság, szabadság, az élethez való jog, védd a környezetet és mentsük meg a kihaló félben lévő fajokat. Elönt bennünket a test–lélek, ember–környezet harmóniáját dicsőítő felhívások, az alternatív gyógymódok, bioboltok, gyógyszerek, teák, homeopatikus szerek tömkelege. Minden sarkon meditációs centrumok, orvosi rendelők várnak, ahol orvosok, lélekgyógyászok hada küzd az egészségért, lelki fejlődésért, test és lélek harmóniájáért. Aztán jön a környezetvédők, ökológiai szakemberek garmadája a környezettel való harmóniáért, a fenntartható fejlődésért, „ne szemetelj”, „tudatosan vásárolj”, „ne használj sok papírt”, „szelektáld a hulladékot”, „vásárolj bio élelmiszert”.
Embert és környezetét tekintve minden irányból jó szándékú, hangzatos szavakat hallani, jobban megnézve a tényleges helyzetet azonban látható: nem arra haladunk, amerre szeretnénk. A kulcsfontosságú területeken, legyen szó egészségügyről, közoktatásról, vidékfejlesztésről vagy éppen a környezetvédelemhez nélkülözhetetlen jogalkotásról, látszatintézkedések történnek, s mindez – miközben igen sok előrelépésről beszélünk – idővel a környezetünkben is előbb-utóbb láthatóvá válik. Elég szétnéznünk az utcákon, hogy lássuk, hiába a programok és az igyekezet, a lakossági (környezet)tudatosság létezése jelenleg illúzió, önámítás, amelyben nyugodtan eléldegélhetünk úgy, hogy közben társadalmi szinten továbbra is nagy tehetetlenségű, rendkívül negatív folyamatok megerősödéséhez asszisztálunk. A válság minden dimenziója (lélektani, kulturális, társadalmi, gazdasági, környezeti stb.) kiteljesedőben, lényeges változások mégsem történnek. Miért? – Tehetjük fel a kérdést. Meglehet, éppen azért, mert az okokat nem a problémák megnyilvánulásának szintjén, hanem mélyebben kell keresnünk, megoldásukat pedig a gyökereiknél kell kezdenünk." forrás és tovébbi tartalmi jegyzet: Életharmónia Alapítvány |