Amikor a szupermarketek polcai roskadoznak a különböző élelmiszerektől, nehéz elhinni, hogy a világ élelmiszer ellátása válságban van. A nagyüzemi termelés fenntarthatatlanná vált, és ezt mi sem mutatja jobban, mint az időről-időre felbukkanó járványok és mérgezések – gondoljunk csak a száj- és körömfájás okozta károkra, a madárinfluenzára vagy éppenséggel az idei német hasmenéses járványra, aminek eredetéről folyt a találgatás, de közben a spanyol export több, mint 200 millió eurós veszteséget szenvedett, és kecskékkel etette meg az uborka termést.

A jelen monokultúrás-permetezéses módszerek egyre kevésbé működnek. A hatalmas agrár cégek – mint ilyenkor az lenni szokott – a tudománytól várják a gyors megoldást, a hatékony pirulát. Ez magyarázza többek közt a génmódosított növények megállíthatatlan szaporodását. A könyörtelen terjeszkedés és profit orientáció nem arról híres, hogy a józan észre vagy a negatív kritikákra hallgatna. A GMO módszereket az etikátlanságon túl a körültekintő tesztelés hiánya és a káros mellékhatások elhallgatása is jellemzi. Nyilvánvaló, hogy a természet figyelmen kívül hagyása és DNS-ek vakon történő összeszabdalása csak gazdasági és politikai érdekek kielégítésére szolgálhat, és a jövőben az élelmezés gondjait akár súlyosbíthatja is.

Nem meglepő tehát, hogy egyre többen fordulnak a vegyszeres mezőgazdaság előtti módszerekhez, ideértve a biokertészetet és a permakultúrát. Azért csak ezt a két irányzatot említem, mert ezek a legismertebbek. Ezekben a módszerekben közös, hogy egyrészt a szintetikus vegyszerek teljes elhagyása a céljuk, másrészt, hogy a természet saját, már működő folyamatait állítják a kertészek és gazdák szolgálatába. Növénytársítással űzik el a nemkívánatos kórokozókat, parazitákat használnak rovarirtó szerek helyett és így tovább.

Bár a biokiskertek hatalmas tért hódítottak az elmúlt években, naivitás lenne azt hinni, hogy egy szép napon, a nagy cégeket megkerülendő, mind mi magunk állítjuk majd elő az összes élelmiszerünket. Mi akkor a gazdaságok jövője? Előre vakon a tudománnyal, vagy vissza a száz évvel ezelőtti állapotokhoz? Valahogy egyik sem hangzik önmagában jó megoldásnak. De mi lenne, ha sikeresen lehetne ötvözni a kettőt? Mi lenne, ha arra keresnénk válaszokat, hogy hogyan lehet sikeresen átültetni a kisebb farmok alkalmazta természetes módszereket a nagyobb gazdaságokba? Hogyan lehet a monokultúrákat felváltani természetes folyamatokat alkalmazó de mégis nagyban termelő gazdaságokká? Ehhez innovációra és lelkiismeretre együtt lenne szükség. És az emberiség nem szenved hiányt egyikben sem. Hadd hozzak egy példát ismét Angliából, ahol szerintem tökéletesen megvalósították azt a fajta természetazonos nagyüzemi termesztést/tenyésztést, amiben én a mezőgazdaság jövőjét látom.

Kevés nép szereti annyira a halat, mint az angolok. És bár az óceán valamikor kimeríthetetlennek tűnt, a túlhalászás ma már komoly veszélyt jelent egyes fajokra. Bár a szakácsok egyetértenek abban, hogy a vad halak íze sokkal finomabb, mint farmos társaiké, a kereslet ellátása érdekében mindkettőre szükség van. A szivárványos pisztrángot (rainbow trout) tenyésztő farmok az ötvenes években jelentek meg, és ma évente összesen 17 ezer tonna halat adnak el. Persze ezek nagy része „hagyományos” gazdálkodás, zsúfoltsággal, antibiotikumokkal és még színadalékokkal is, hogy a halak húsa a rózsaszín megfelelő árnyalata legyen eladáskor.

A kilencvenes években, amikor a bio (organic) módszerek előtérbe kerültek az országban, a vevők igénye megnőtt biohalak iránt is. Ekkor jött létre a Purely Organic nevű vállalkozás is, akik az addigi megszokástól teljesen eltérő módszert vetettek be. A pisztrángos tavakat egy bio vízitorma (watercress) föld mellé építették, és egy tökéletes szimbiózist hoztak létre. A vízitorma szintén a kilencvenes években terjedt el, a saláták népszerűségének köszönhetően. A vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag zöld növény a vizenyős területeket kedveli, ezért sekély vizekben nevelik, hosszú csatornás rendszerben. Tony Free, a vállalkozás vezetője összekötötte a halas tavakat a két és fél hektáron elterülő vízitorma csatornákkal, ami szinte teljesen eltörölte az etetés szükségét.

A halastó vizét nem szűrőberendezések tisztították, hanem a vízitorma csatorna, és ezzel a növények tápanyagai is le lettek tudva. A vízitorma csatornákban élő apró folyami rákok folyamatosan átsodródtak a tavakba, így azok nemcsak táplálták a halakat, de enyhén rózsaszínűre is festették a húsukat. Így a halakat kevesebbet kellett etetni, és sokkal változatosabb lett az étrendjük is. A dologban a legszebb az, hogy a pisztráng ízéhez kiválóan passzol a vízitorma saláta, és így mindkettőt bio minőségben lehetett megkapni.

A vállalkozás 2007-ben a földtulajdonossal történő szerződésbontást követően megszűnt ugyan (ezért a múlt idő használata a leírásban), de a több éves precedens megmaradt. Purely Organic mára a fenntartható gazdálkodás egyik kiemelkedő példájává vált, mert bebizonyította, hogy lelkiismeretes és okos, profittermelő gazdálkodás igenis létezik a XXI. században; sőt lehet, hogy az egyetlen járható út lesz a világ élelmezése felé.

Pearson Andrea

csocsodalom.hu

További információ (angol nyelven):

Purely Organic story - http://www.bized.co.uk/compfact/purely/purelyindex.htm?page=show

The Times: Food Detective – Trout - http://www.timesonline.co.uk/tol/life_and_style/food_and_drink/article2070957.ece

Fotók

Szivárványos pisztráng – szerző: Ken Hammond

Vízitorma földek – szerző: Pierre Terre