Manapság sok vészhírt hallunk bolygónkról és annak jövőjéről – a mi jövőnkről. Klímaváltozás, olajcsúcs, környezeti problémák. Tudjuk, sürgető a helyzet és MOST kell cselekednünk.
Ezek a sürgető üzenetek legtöbbször mint fogyasztókat szólítanak meg bennünket. Mint egyéneket, akiknek kötelességük tenni valamit egyéni életünkben. Lekapcsolni a lámpát, mellőzni a légi közlekedést, visszautasítani a nejlonzacskót. De amíg az ilyen módon megszólított „fogyasztó” az elsődleges identitásunk, addig ugyanazon a gondolkodási szinten próbáljuk meg orvosolni a válsághelyzetet, amely ezeket a problémákat létrehozta.

Talán másfelé és máshogyan kellene keresgélni a megoldást, ami ahhoz is kapcsolódik, hogy mi is a valódi életfeladatunk.

Régóta azonosítjuk a kötelesség fogalmát az áldozathozatallal. Olyan munkákba kényszerítjük magunkat, amelyek nem igazán felelnek meg nekünk, az emberiségnek, vagy bolygónknak. Közben valódi szenvedélyünk hobbinkká válik, valami olyanná, amit szabadidőnkben, csak magunknak, magunkért csinálunk. Az, hogy szívünk és valódi szenvedélyünk hívását kövessük, olyan luxussá vált, amelyet csak néhányan engedhetünk meg magunknak.

Itt van tehát a változtatásnak egy új perspektívája. Valódi kötelességünk az, hogy leváltsuk a munkát, amelyet nem élvezünk, az életmódot, amely nem tölt el megelégedettséggel, és kövessük valódi szenvedélyünket. Ha figyelembe vesszük, hogy mi, emberek milyen szövevényesen, ezer szálon kapcsolódunk egymáshoz, akkor láthatjuk, ha nem követjük valódi szenvedélyünket, ha nem tesszük teljes lelkesedésünkkel azt, amire hivatottnak érezzük magunkat, valójában önző módon viselkedünk. Valódi kötelességünk az, hogy felhagyjunk a robotolással, a panaszkodással, tespedéssel, gürcöléssel, és annak szenteljük magunkat, hogy felfedezzük és megvalósítsuk legmélyebb vágyunkat, azt a szeletet, amivel mi fogunk hozzájárulni a világ jobbá tételéhez.

Igen, mindannyian halljuk a sürgető ébresztő üzeneteket. De senki sem fog rád rontani amint egy újabb, sikeresen ledolgozott monoton nap után a tévé előtt tespedsz, azzal hogy „Hahó, mi a csudát csinálsz? Szükségünk van Rád!”. Még soha senki sem szólította meg a benned megbúvó, nagyszerű, fenséges lényt azzal, hogy lépjen végre színre, hogy végre azzá válhass, amit Te, és csak Te tudsz adni a világnak.
Az a felébresztő üzenet, ami után titokban mindig is sóvárogtál, így szól: szükség van Rád! Annyira, de annyira szükség van Rád! Igen, Rád! Valóban, arra is szükség van, hogy csökkents az ökológiai lábnyomodat, de most arról van szó, hogy növeld a „hozzájárulás-lábnyomodat”. Mindazt, amivel Te járulsz hozzá a világ gazdagságához! Azt a lábnyomot, melyet egyedül szíved dobbanása követel tőled.

Az a legnagyobb hazugság, hogy te nem számítasz! A társadalom, amit felépítettünk, oly könnyűvé tette számunkra hogy megfeledkezzünk róla, mennyire szükség van ránk!

Az olcsó kőolaj elterjedése olyan társadalmat alkotott, mely fogyasztóként, és nem hozzájárulókként kezel minket. Legelterjedtebb erőforrásunk, a kőolaj hozzáférhetősége elfelejtette velünk, hogy MI MAGUNK vagyunk az elsődleges, legértékesebb erőforrás! Elfogadhatónak tartjuk, hogy elpazaroljuk a bennünk rejlő lehetőségeket, mint ahogyan elfogadjuk azt is, hogy elherdáljuk természeti erőforrásainkat. Valójában Te magad is bolygónk egyik természetes erőforrása vagy! Elengedhetetlen, de kimeríthető, véges energiaforrás. Olyan energiaforrás, amely egy napon, ahogy bolygónk többi erőforrásai is, kimerül. Csak egyetlen rövid pillanatunk van a világtörténelemben, hogy teljességgel megismerjük és kamatoztassuk különleges adottságainkat. Használd fel magad hatékonyan, amíg még itt vagy!
Most, hogy társadalmunk átalakulóban van, és az olajfüggőséget fenntarthatóbb megoldásokkal cseréli fel, mi emberek pedig kiábrándulunk a látszólagos különváltságból és felfedezzük összefonódottságunkat, találd meg te is a helyedet ebben az átalakulásban. Legyen ez egy finoman sürgető felszólítás! Nem pánikszerű, ami görcsbe ránt és meggátol a cselekvésben. Nem is olyan enyhe, hogy hagyjon visszacsúszni a hétköznapok fásultságába. Finoman sürgető, azt üzenve, „Gyerünk, megtartalak. Kezdjünk neki, nincs elvesztegetni való időnk!”

„Kezdjünk neki” azzal, hogy felteszed magadnak a kérdést: Mi a valódi szenvedélyed? Mikor érzed leginkább azt, hogy ÉLSZ? Mi lenne a te saját, egyéni hozzájárulásod társadalmunkhoz – valami, amit egyedül csak te tudsz úgy tenni, ahogyan teszed?
Vannak köztünk olyanok, akik műanyag hulladékot ékszerekké alakítanak, gyerekeket tanítanak főzni, parlamenti képviselőket bírnak jobb döntésekre, fenntartható lakóhelyeket terveznek, közösségi találkozókat vezetnek, gyógyító masszázst adnak, vadon termő ehető növényeket gyűjtenek, világot megváltoztató dokumentumfilmeket készítenek, dalokat írnak vagy ruhákat készítenek. Ha visszafogjuk saját hozzájárulásunkat, azt a közösségünk sínyli meg. Attól fosztjuk meg, amitől magunkat is – saját képességeink kamatoztatásától.

Ne találjuk ki, hogy valaki képessége „zöldebb” vagy hasznosabb, mint valaki másé! Ha ezt tesszük, akkor újratermeljük azt a hamis hierarchiát, amely problémáink hátterében áll. Nem csak a környezetbarát készségekre van szükség az átalakulás éveiben, mint például a permakultúra ismerete. Szükség van azokra, akik tudnak viccet mesélni, irodát vezetni, gyermekekre vigyázni, párkapcsolati tanácsot adni. Olyanokra, akik gyakorlottan takarítanak épületeket, festenek, terjesztenek üzeneteket, terveznek honlapokat, vagy kampányolnak az igazságért. Sok igazság van Howard Thurman gyönyörű idézetében: „Ne azt kérdezd, mit tehetsz Te a világért! Azt kérdezd, mi az, amitől Te újjáéledsz. A világnak élettel teli emberekre van szüksége!”

Kezdd el most, ebben a pillanatban! Ne várj arra, hogy majd ha megtalálod az életcélod, vagy majd ha jól sikerülnek a dolgaid. Most, ettől a pillanattól kezdve lásd magad hozzájárulóként – és nem fogyasztóként. Ha szeretsz írni, ragadj tollat, vagy ragadd meg a klaviatúrát. Ha kertészkedni szeretsz, kérdezd meg a szomszédodat, segíthetsz-e? Ha gyerekekkel foglalkozol, olvass fel nekik egy történetet a természetben élők egymással való szövevényes összekapcsoltságáról.
Bármi is a szenvedélyed – csináld! Csináld, csináld, és ne hagyd abba! Tudatosítsd, hogy a lelkesedésed, a szenvedélyed nem csak téged – mindannyiunkat gazdagít! Tényleg nincs több időnk, hogy elpazaroljunk Téged!

© Corrina Gordon-Barnes, 2008.
Fordította: Berecz Ági

forrás: Ökoszolgálat