2010. június 6-án vasárnap, 10 órától a Galgahévízi Ökofalu kezdeményezés bemutatásával
Idei programjaik a tudatos ember, a tudatos vásárló szerepére igyekszik felhívni a figyelmet. A nyílt napok módszertana az idelátogató családok igényei szerint alakul. Egy átfogó tájékoztató előadás után érdeklődésük szerint merülhetnek el egy-egy részlet tanulmányozásában.
Ebben elengedhetetlen a Galgafarm Szövetkezet ökológiai gazdálkodási és élelmiszer feldolgozási háttere, a Bioliget Kft. által épített Ökofalu épülő ökoházai vagy az Alapítvány által üzemeltetett bioszolár hőközpont.
A GALGAFARM Első Magyar Organikus Mezőgazdasági Szövetkezetet 1992-ben alapítottuk Galgahévízen. A Szövetkezet az ökológiai és emberi szempontokat tiszteletben tartó társadalomhoz vezető út első állomásaként jött létre.
A cél, hogy a vegyszerek teljes kizárásával előállított és európai normák szerint ellenőrzött és minősített élelmiszeripari termékeket a családjukon, közvetlen barátokon kívül azokhoz is eljuttassák, akik hozzájuk hasonlóan gondolkodva igénylik azokat.
A nyílt napon a háziasszonyok az élelmiszer feldolgozást, kenyérdagasztást próbálhatják ki, a férfiak az ökológiai gazdálkodást és állattartást vagy az ökoépítészetet gyakorolhatják, az állatokkal, lovaglással, népi játékokkal pedig a gyerekek figyelmét kötik le.
PROGRAMOK:
10.00 – ELŐADÁSOK, több helyszínen
Energiagazdálkodás
Ökoépítészet
Egészséges életmód
Ökofalu és ökofarm
Olajválság, klímaváltozás
ÁTALAKULÓ városok
KÖZBEN:
Népi játékok, állatsimogató, biobolt, textilmúzeum, biobüfé, ökofalusi séta…
DÉLUTÁN:
Kenyérdagasztás, szendvicskrém receptek, kis gyógynövényismeret…
GYÜLEKEZŐ: Galgahévíz, GAIA HOTEL (Fő út 83.)
HELYSZÍN: GALGAFARM (Bika tó felé, a Hoteltől 800 m)
A PROGRAMOK LÁTOGATÁSA INGYENES!
Üdvözlettel:
A szervezők
GAIA ALAPÍTVÁNY
http://www.gaiaalapitvany.hu |